PlixApp Kft
Mobil app fejlesztés
Partnereink sikere a mi sikerünk.
Történetünk
A csapatunk sikere az ügyfeleink sikerének tükre.
A 2000-es évek elején érett egy technológiai robbanás, mivel a pocket pc-k korában meglehetősen korlátosak voltak a készülékek és a szoftveres támogatás sem volt valami felhasználóbarát.
Az Apple meglépte és már az első iPhone meghozta a robbanást. Nagyjából a 2009-re ért hazánkba a robbanás szele, ekkor kezdtem el komolyabban foglalkozni az iOS -es mobil app fejlesztéssel, közben a hazai piac is kezdett éledezni, és 2012 tavaszán megalapítottam a PlixApp Kft.-t elsősorban a mobil app fejlesztés koncentráltan.
Az első komolyabb munkánk a Sielok.hu mobil app volt, melyet több mint 50.000 -en használnak ma is, és az app a letöltési toplistán volt 2-3 hónapon keresztül. Ezt követte számtalan új projekt, újabb kihívásokkal. A kis csapatunk, folyamatos teljes leterhelés mellett dolgozott, de azért persze jutott idő az utánpótlás nevelésre is, hiszen az egyetemről számtalan diák tölötte nálunk a gyakorlatát, megismerve a fejlesztési technológiákat, és folyamatokat.
Mára az egyik legnagyobb múlttal rendelkező mobil app fejlesztőknek mondhatjuk magunkat.
Tervezés
Egy mobil app fejlesztés projekt valójában itt kezdődik, és már itt el is dőlhet a sikere. Minden mobil app egy problémára, hiányra nyújt megoldást egy bizonyos célcsoport számára. Ezt a hiányt kell kielégíteni oly módon, hogy azt a célcsoport a lehetető legkönyebben megértse és élménye legyen az app használatában.
A tarvezésben ezért a folyamatok mellett a UI/UX kidolgozások kulcsfontosságúak.Elemzések
A tervezés következő fázisa, amikor a profilozott felhasználói csoportok viselkedését tanulmányozva végleges formát önthet a terv. Nagyjából itt határozzuk meg a rendszer kapacitását, vagyis nagyjából mekkora felhasználószámmal kell megbírkóznia a rendszernek, az appok milyen módon kommunikáljanak. A mobil app terv ebben a lépésben fixálódik.
App fejlesztés
A programkódok és bináris futtatható állományok elkészítése. A legmodernebb informatikai környezetben a legújabb keretrendszerek segítségével professzionális szoftverfejlesztők készítik el a tervek alapján az appokat, és végzik el rajtuk az első teszteket.
A teszteknek is több fázisa van, általában a Béta átadásakor már funkcionalitásbeli hibák ilyenkor nincsenek az appban, inkább kisebb működésbeliek, melyeket a Release verzióra a fejlesztők kijavítanak.
Marketing
Naponta több száz új mobil app jelenik meg a Storeokban, ezért abban nem lehet bízni, hogy úgy is megtalálják az appot a felhasználók. Nem fogják.
Ha lehet akkor már a tervezést követő fázisokban érdemes felépíteni a marketing stratégiát. Kezdve az Store SEO-val és kezdeti Google, FB kampányokkal. Érdemes még az app megjelenése előtt egy fb csoportba összegyűlyteni az érdeklődőket, akikből akár PreRelease tesztelőket is csinálhatunk.
Hogyan kezdj hozzá?
1 Ha megvan az ötlet, akkor azt próbáld meg egy papírra leírni. Próbáld meg az összes folyamatot részletesen leírni. Miközben leírod már ott számtalan olyan dolgra fény derül, ami gondolati síkon fel sem merül benned.
2 Ha megvan a leírt terv, akkor azt mi tovább boncolgassuk és tanácsokat adunk illetve észrevételezzük, ha valami sántít, vagy a tapasztalataink szerint zsákútcába vezethet. Együtt lerakjuk a mobil app alapjait egy koncepciós vázlatban.
3 A konkurencia elemzés talán az egyik legfontosabb kezdeti lépés, de azért ne azzal kezd, mert el fogja vinni a gondolkodásod. Viszont ha megvan a vázlat utánna kötelező, ha már van pont olyan app mint szeretnél, akkor azt kell megkeresni, hogy miben lehetne a tiéd a legjobb.